Törekvés SE Szil

Az egyesületet 1932-ben alapították. Színe a kék és a fehér. A labdarúgó klub jelenleg 40 igazolt játékossal rendelkezik. Az egyesület az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségnek a tagja. Felnőtt és tartalék csapattal vesznek részt a Megyei III. osztály csornai csoportjában. A játékosok 90%-a szili illetve szili kötődésű. A településünkön öregfiúk csapata is külön bajnokságban szerepel. Ez hétről–hétre 40-50 ember versenyszerű sportolását teszi lehetővé, amatőr szinten, valamint  mérkőzésenként 100-150  néző szórakozását jelenti vasárnap délutánonként.

plyaavat5 plyaavat4 plyaavat3 plyaavat2 plyaavat photo15 photo14 photo13 photo12 photo11 photo10 photo9 photo8 photo7 photo6 photo5 photo4 photo3 photo2 photo

Az egyesület 2004 decemberében új vezetést választott.

Elnöke: Domonkos Zsolt

Titkára, pénztárosa : Szórádi Károly

Vezetőségi tagok: Majsa Imréné, Győri Ferenc, Kovács László, Zsiray László, Horvát Zoltán

Felügyelő bizottság: Csorba Sándor elnök, tagok: Bali Ferenc, Somogyi László

Az egyesület fő támogatói: Szil község Önkormányzata, Téti Takarékszövetkezet, magánszemélyek, SZJA 1%, pályázaton nyert támogatások.

A sportöltöző az 1980-as évek elején létesült. Az épületben található 2 öltöző zuhanyzóval, 1 bírói öltöző, belső WC, mosdó, szertár, ruhatár.

1997-ben bevezették a gázt, így biztosított a fűtés és a melegvíz is a sportolók számára.

A sportpálya: mérete 110m * 67m, csőkorláttal és a kapuk mögött labdahálókkal, kettő fedett kispad

2006. évi beruházások , fejlesztések:

A Nemzeti Sporthivatal pályázatot  írt ki a kétezer-ötszáz lélekszám alatti települések sportlétesítményeinek fejlesztésére és korszerűsítésére.

A pályázott összeg : 4 757 000 Ft , ebből 3 444 000 Ft-ot nyert az Önkormányzat. A sportszerető szurkolók 971 000 Ft értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. Az önkormányzat 2 200 000 Ft-tal járul hozzá a költségekhez. Ez utóbbi összeg részben a megtakarításból, részben a képviselők tiszteletdíjának felajánlásából származik. Az összes költség 6 615 000 Ft.

Ebből a pénzösszegből a következőket sikerült megvalósítani:

  • futballpálya megvilágítása
  • sportöltöző korszerűsítése

A 2006-2007. évi Megyei  III . Labdarúgó Bajnokságban csapataink a középmezőnyben helyezkednek el.

Az egyesületünket támogatni kívánó sportszeretők a következő bankszámlánkra tehetik meg felajánlásukat :

 Téti Takarékszövetkezet: 59800118-10000056

TAO pályázat 2016

Szórádi Gyula ünnepi beszéde a Sportegyesület 75 éves évfordulóján

TAO pályázat 2014

TAO pályázat

Határozat

Jóváhagyó határozat

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?