This image for Image Layouts addon


ÉLETMÓD KLUB

A Szili Életmód Egyesület 1998-ban alakult, a falu nyugdíjas lakóiból.
Az egyesületünk a Győr Moson-Sopron vármegyei Pannon Nyugdíjas Szövetségnek 1999 évétől tagja.
Célunk, hogy a rábaközi hagyományokat és szokásokat a jelenben megéljük, felelevenítsük, azokat tovább adjuk az utánunk jövő generációknak.
Az egyesület egyre fogyatkozó létszáma ellenére, aktívan vesz részt a falu szinte minden rendezvényén, falunapokon, gyereknapokon, aratófesztiválokon, valamint egyéb ünnepi megemlékezéseken.
Az egyesület lelkes tagjaiból, 2006-ban megalakult az amatőr módon működő „VADVIRÁG” dalkör, amely elsősorban dunántúli, illetve a rábaközi zenei tájegység népdal-örökségét igyekszik, autentikusan előadni és a fiatalabb generációknak átadni.
Jelenleg 18 tagja van az egyesületünknek, legalább heti rendszerességgel gyűlünk össze, hogy egymás társaságában, jó hangulatban, beszélgetve-énekelve, illetve más, a közösségi életet szolgáló tevékenységekkel töltsünk el hasznosan időt.
Negyedévente köszöntjük az egyesületünk névnaposait és a kerek évfordulós születésnaposokat. Kirándulásokat, színházi előadások látogatását szervezünk, évente 1-1 alkalommal.
Az egyesület 3 fős vezetőséggel rendelkezik:
Elnök: Ádám Gyuláné
Elnökhelyettes: Németh Béláné
Vezetőségi tag: Kovács Ottóné

Mindannyianvidámakfiatalosakenergikusakvagyunk.

Image
Szil egy hangulatos, történelmi múltú kis község a Rábaköz szívében. A falu büszkesége az egykori zárdaiskolában működő Zárdamúzeum, amely országos szinten is egyedülálló. Nyugodt utcái, vendégszerető közössége és folyamatosan megújuló kulturális élete miatt egyre többen fedezik fel maguknak. Szil egyszerre őrzi a hagyományokat és nyitott a jövő felé.

9326 Szil ,Hunyadi tér 3.

96/ 275-191 

polgarmester@szil.hu

Közérdekű információk

informations

Contact us today