admin bejegyzései

Tennivalók tűz esetén

Tűzeset: anyagi javak pusztulásával, emberi élet és egészség veszélyeztetésével járó, az ember által nem kívánt, térben és időben nem korlátozott, nem ellenőrzött égési folyamat, amelynek során a társadalom károsodhat

Tűzjelzés: „Aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt haladéktalanul jelezni a tûzoltóságnak, vagy ha erre nincs lehetõsége, a rendõrségnek vagy a mentõszolgálatnak, illetõleg a települési önkormányzat polgármesteri hivatalának (körjegyzõségnek).”

„A tűzoltóság részére érkező – tűzesetre, égésre, égés gyanújára, tűzveszélyre, vonatkozó – bármilyen formájú közlés tűzjelzésnek minősül, amit írásban (káreset-felvételi lapon vagy számítógépen) kell rögzíteni.”

A TŰZOLTÓSÁG HÍVÓSZÁMA: 105

Tűz esetén a következőket közölje a tűzoltóság ügyeletével:

  • az eset pontos helye (helységnév, utca, házszám.  ha van);
  • mi ég, mit veszélyezte (pl.: egy melléképület ég, és veszélyezteti a lakóházat);
  • van-e életveszély (pl.: életveszély nincs / 2 fő benn tartózkodik az épületben és a konyhában van egy gázpalack is)
  • milyen terjedelmű a káreset (pl.: egy szoba ég, egy autó ég, vagy egy lakóház teteje teljes terjedelmében ég);
  • az ön neve;
  • az a telefonszám, amelyről ön a jelzést adja.

Mit tegyünk, és mit ne tegyünk, ha mi magunk észleljük a tüzet?

  • ne essünk pánikba;
  • gondolkodjunk, mielőtt valamely cselekedetünkkel több kárt csinálunk, mint hasznot;
  • (például, ha főzés közben a gáztűzhelyen lévő edényben belobban az olaj, v. zsír, azt ne öntsük le egy kancsó vízzel, mert csak szétfröccsen és meggyújtja a környezetét, esetleg ránk fröccsen és így mi is égési sérüléseket szenvedhetünk, hanem kapcsoljuk le a készüléket, és hozzunk gyorsan 1 födőt, amivel teljesen le tudjuk fedni az égő edényt, így a tűz nem jut oxigénhez és rövid időn belül magától kialszik.)
  • ha úgy ítéljük meg, hogy képesek vagyunk a tüzet önállóan eloltani, akkor ne késlekedjünk, azonnal fogjunk hozzá, de ha erre nincs esély, akkor azonnal hívjuk a tűzoltóságot, és hagyjuk el az épületet; NE HŐSKÖDJÜNK!
  • ha valaki más is tartózkodik az épületben, akkor értesítsük;
  • ha van rá lehetőség, nézzünk be a ház minden helyiségébe, és mindenkit vigyünk, v. küldjünk ki az épületből;
  • ha az épületben gázpalack van, azt próbáljuk meg kivinni és a tűztől, illetve a bámészkodóktól távol elhelyezni;
  • ha az épületben vezetékes gáz van, azt zárjuk el a telekhatáron;
  • ha csak egy helyiség, vagy annak egy kis része ég, akkor a helyiséget próbáljuk meg elszigetelni a ház / épület többi részétől. (zárjuk be az ajtókat, ablakokat, mert így kevesebb oxigénhez jut a tűz és lassabb lesz az égés)
  • végezzük el az épület áramtalanítását;
  • feszültség alatt lévő gépet, berendezést vízzel oltani TILOS és ÉLETVESZÉLYES;
  • ha a tűz a tüzelő- fűtő berendezés közelében keletkezett, a forró kályhát, kazánt lehetőleg ne öntsük le, mert az esetleg felrobbanhat;
  • bár ezt jogszabály nem írja elő, a saját érdekünkben tartsunk otthon legalább egy 6 kilogrammos ABC porraloltó készüléket, mivel ez általában elég a kezdődő háztartási tüzek eloltásához. Egy ilyen készülék már kb. 7 – 10 ezer forintért beszerezhető, de ha nem rendelkezünk ilyen készülékkel, akkor a legkisebb tűz által okozott kár is ennek a nagyon- nagyon sokszorosa lehet!

Szil, 2012. november 19.

Károlyi Ferenc

parancsnok, Tűzoltó Egyesület, Szil

Szili Hagyományőrző Néptánc Együttes története

Az 1930-as években alakult szili Bokréta alapító tagjai: Ádám Nándor, Kovács Béla, Kovács Zoltán, Budai Ernő, Bognár Bálint, Szabó Vilmos, Jakab Viktort, Szaradics József, Bognár Ernő, Szórádi József, Győri Vince, Jakab Imre, Ádám Gyula, Boncz József és Domonkos Kálmán.Szórádi József a Gyöngyös Bokréta egyetlen élő alapító tagja így emlékezik vissza az elmúlt 70 évre:
“Községünk itt a Rábaköz szívében gazdag hagyományokkal rendelkezik, melyet apáinktól, nagyapáinktól örököltünk. Ezek a hagyományok a XIX. századra nyúlnak vissza.

    Ilyen a szili búcsú, ami délután a templom előtt eltáncolt karéj néptánccal kezdődött, a dús tánccal folytatódott minden kocsmáig. A karéjt a céhslegények képezték. A céhbe kellett befizetni meghatározott összeget, amiből a zenészeket és a költségeket fizették. Az nem is volt szili legény, aki nem volt céhslegény. Ugyanez vonatkozott a lányokra is. Másnap, búcsú hétfőn hajnalban a céhslegények mentek perecet szedni a lányos házakhoz, ami a mai napig is népszokás.

    Falunk néptánc hagyományai között a következő táncok szerepelnek: a karéj, a dústánc, a rábaközi verbunk, a cséptánc és a seprűtánc. A cséptánc eredete fiatalkorom emléke. Amikor a cséplőbrigád nálunk rozsot csépelt, áldomáskor eltáncolták a cséptáncot. A seprűtáncot az idősek papucsban szokták táncolni.

    A harmincas évek közepén ellátogatott hozzánk szili búcsúkor egy magyaros külsejű, csizmás ember, aki felfigyelt a néptáncunk szépségére. Őt Paulini Bélának hívták. Ő volt az Országos Bokréta Szövetség elnöke. Nagyon megtetszett neki a szili néptánc, és felvett bennünket az Országos Bokréta Szövetségbe, majd felkérte az akkori iskolaigazgatót, Bogár Viktort a Bokréta együttes vezetésére.

    Paulini Bélát érdekelte a népviseletünk is, amely a következőkből állt: vászongatya, kék zsinóros mellény, kivarrt kötény, asztrigán sapka árvalányhajjal.

Ezek után alakult meg a Szili Gyöngyös Bokréta. Az első szereplésünk Szany községben volt, ahol dicséretet kaptunk.

1938-ban első királyunk ünnepén vettünk részt Sopronban.

1939-ben Budapesten is István király ünnepén léptünk fel a várban, majd a Vigadóban.

A következő évben Bogár Viktor vezető megbetegedett és meg is halt. Ezért az 1940-es évek elején engem kértek fel az együttes vezetésére. 1943-ban a Bokréta Szövetség versenyt hirdetett Sopronban, amire mi is beneveztünk. Paulini Béla bejelentette, hogy a legjobb szereplők jutalma tíz napos út Erdélybe. A versenyt megnyertük, a kirándulás tíz napja alatt olyan emlékeket szereztünk, amelyek egész életünkben elkísérnek.

A legszomorúbb, hogy a nagy tanítómesterünk a feleségével együtt a háború áldozata lett. Szelleme ma is él szívünkben, mert a hagyományok naggyá tétele érdekében áldozta fel életét.

A felszabadulás után hazakerülve hozzáláttunk a Bokréta újraszervezéséhez. 1946-ban Falunapot rendeztünk, ebben az évben táncoltunk Rajk László akkori miniszter úrnak, az ezt követő évben pedig Sopronban földosztó miniszterünknek, Nagy Imrének.

Kodály Zoltán is összehívta Kapuvár, Szil, Szany bokrétásait egy Sopronban rendezett műsorra. Ott is nagy sikert arattunk a cséptánccal.

Az 1950-es években a szereplésünk korlátozva lett az ismert okok miatt, a központunkat is feloszlatták. Néhány évig szünetelt az együttesünk szereplése.

1960-ban Szórádi Gyula tanár úr vette át a tánckar vezetését.”

    1978 szeptemberében alakult újjá Schwarzkopf Gyula vezetésével a tánccsoport Szili Hagyományőrző Néptáncegyüttes néven. Ekkor kezdődött meg a nagyszabású szervezőmunka, az állandó taglétszám toborzása, a gazdasági és tárgyi feltételek megteremtése. A közös fenntartásról és a támogatás mértékéről a megállapodást a gazdasági szervezetek 1979-ben írták alá. A megfeszített tempójú művészeti munka mellett a másik nagyon fontos lépés a jelmez- és az eszköztár kialakítása volt.

Az egyesület nagyon sok támogatást kapott. Akiknek volt rá lehetőségük, segítettek.

  • az első ruhákat a szili konfekció üzem varrta
  • az eszközöket a Termelőszövetkezet műhelyében készítették el
  • a támogatók között sorolhatjuk fel szomszéd községeinket is pl. Sopronnémetit, Zsebeházát és Pálit, melyek még ma is segítik munkájukat

Az együttes fejlődését figyelemmel kísérte a falu lakossága. Minden műsoruk telt ház előtt zajlott. A kemény munka első jutalma az 1980-ban Nagykanizsán elért ezüst minősítés volt. Ugyanebben az évben, május 1-jén műsort szerveztek a faluban, melyre vendégként meghívták a kapuvári, a szanyi, az egyedi, a bogyoszlói és vági tánccsoportokat. Még ez évben utazhattak első külföldi fellépésükre, Szlovákiába, a Csalló Együttes meghívására.

1981-ben meghívták csoportjukat a Nemzetközi Duna-menti Folklórfesztiválra, majd júniusban elnyerték a Megyei Fesztivál vándorserlegét, augusztus 20-án pedig Budapesten szerepeltek nagy sikerrel. Szeptemberben az ausztriai Podersdorfban jártak. A két falu táncegyüttesét évekig tartó jó kapcsolat fűzte egymáshoz.

1992-ben végre teljesült a táncosok vágya: a sok munka meghozta gyümölcsét, Arany minősítést kapott a csoport március 12-én Keszthelyen. Ezt a fokozatot – nem kis büszkeséggel – azóta is töretlenül védik. 1982. augusztus 20-án “Szocialista kultúráért” kitüntetést adományoztak az együttesnek. Ez év nyarán a Hagyományőrzők Országos Fesztiválján az együttes nívó díjat kapott.

1986-ban a búcsút az eredeti hagyományok szerint rendezték meg a faluban, melyről a televízió “Szili Búcsú” címmel filmet készített és be is mutatott. Ezen a nyáron 14 napig Olaszországban, Szicíliában turnéztak.

A következő években jártak Spanyolországban, majd fogadták az Abanilla-i Santa Cruz Táncegyüttes tagjait, akik azóta már több alkalommal is jártak községünkben és a szili táncosok is többször ellátogattak hozzájuk.

Lengyelországban a “Hegyi népek fesztiválján” bronz fokossal jutalmazták az együttes produkcióját. Törökországban és Hollandiában is bemutatták hagyományainkat.
Több alkalommal szerepeltek a Néptánc-antológián, ahova minden évben azokat a csoportokat hívták meg a hagyományőrzők közül, akiknek produkcióját abban az évben a legjobbnak ítélték meg.

A kilencvenes években jó kapcsolatot építettek ki egy másik szlovákiai táncegyüttessel, Jókával. Számos alkalommal jártak náluk, ők is felléptek Szilban, Spanyolországban pedig egy közös turnén táncoltak együtt.

A táncegyüttes Győrben a nyaranta megrendezett Megyei Fesztivál állandó résztvevője. Ennek kapcsán a faluban is évek óta rendeznek Nemzetközi Néptánc Fesztivált, melynek keretében a nézők megismerkedhettek görög, török, ukrán, spanyol, kínai, ír együttesek tánckultúrájával is.
Egy ilyen rendezvény kapcsán ismerhettük meg a Szlovéniai Ptuj városából érkezett táncegyüttest is. 1993. év júliusában három napot tartózkodtak Szlovéniában, ahol Krány városában egy magyar est keretében mutathatták be műsorukat – két és fél órán keresztül – a Szlovéniai Magyar Nagykövetség képviselője jelenlétében.

Ezeket a szép sikereket, eredményeket nem érhették volna el a falu támogató segítsége nélkül.

A templombúcsú

“Azt a napot, amelyen felszentelték valamely templomot, esztendőként megülték nagy vígassággal, vendégséggel és sokadalmazásokkal mivelhogy sokan gyűlnek egybe az emberek, a kereskedők mindjárt ott szoktak termeni a magok áruikkal. Népünnepély volt a falu életében a búcsú, mely a település apraját-nagyját megmozgatta, az idegenbe szakadt rokonok hazalátogatásának alkalma. A búcsúnak megvan a pontos ideje, ezért mindenki tudta, mikor kell jönni. A távolabb élőkhöz nem mentek el meghívni, a közelebb lakókat – általában szorosabb volt a kapcsolat – a búcsú előtt pár héttel hívták meg. A búcsút a templom védőszentjének az ünnepén tartják, ez a nap néha egybeesik a templom felszentelésének évfordulójával. A szili templom búcsúja az Úrnapjához kapcsolódik, ugyanis a templom az Utolsó vacsora és az Utolsó vacsorán bemutatott Oltáriszentség tiszteletére van felszentelve. A templom főoltára Jézust ábrázolja kezében az Oltáriszentséggel. Az Úrnapja a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep. Bálint Sándor írja: “Az egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsóvacsora misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Bár a csütörtök ősidőktől fogva egészen napjainkig az Oltáriszentség emlékezésére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott a Kenyér és a Bor kiváltságos ünnepe. Kialakulását a Kalendáriu­mi megfontolások mellett az Oltáriszentség sajátos középkori kultusza illeti. Ugyanis a szentostya megszentelő erejéhez, gonosz és ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos jámbor képzet és szokás, olykor babona fűződött, amelyeket az Egyház is részben helyeselt, részben tűrni volt kénytelen. Az ünnep megkedveltetésére közvetlenül sokat tett a 13. században Szent Julianna, lüttichi apáca, aki egy látomásában a teliholdat látta, amelyből azonban egy darabka hiányzott. Mennyi sugallat révén megtudta, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, hiánya pedig az Oltáriszentség ünnepe. Julianna látomása többek között Pantaleon lüttichi papot is megindította. Jakab később IV. Orbán Jakab néven pápa lett. Éppen Orvielóban nyarait, amikor hírül vitték, hogy a közeli Básena városába az ostya a pap kezében átváltozás alatt vérezni kezdett. Orbánt a csoda most már arra bírta, hogy Úrnapjának megünneplését az egész egyházban elrendelje, Aquinói szt. Tamást  pedig megbízta miséjének és zsolozsmájának összeállításával.,, A búcsú az egész egyházközségnek nagy ünnepe volt, komoly előkészületet igényelt. Az előkészületi munkálatokban mindenkinek megvolt a feladata. Az asszonyok, lányok elsősorban az ételekről gondoskodtak. Az ünnep elképzelhetetlen volt perec nélkül, ezért már hetekkel előtte elkezdték sütni. A faluban volt néhány asszony, akik jobban értették a készítés fortélyait ezért ezeket az asszonyokat hívták el a házakhoz perecet sütni.Népviselet

    A rábaközi perec receptje: 30 tojássárgáját kikeverünk 6 kanál cukorral, egy szarvassóval, egy csomag szaharinnal és két darab vaníliás cukorral. A lisztet elkeverjük 30 köröm nagyságú zsírral. A fehérjét ki kell verni habbá. Mikor jó habos beletesszük a sárgájába, lassan összekeverve szórjuk a zsíros lisztet (3-4 kg). Locsoljuk meg 3 cl rummal. A tészta ne legyen kemény. Utána fél óráig verjük a fejsze hátával, mikor ütjük mindig egyfele hajtjuk. Végül kis pereceket vag­dosunk és forró vízben kifőzzük. Másnap sütjük.

A férfiak, legények is részt vettek ebben a munkában, mert a meggyúrt tésztát fejsze hátával kellett ütni, még hólyagos nem lett. Ritmusra verték, néha tréfás szöveget mondva:

„Pe-rec-kö-ze-pin-a-luk”

    Az ünnepi ételhez tartozott még a tyúkhúsleves, paprikáshús, kalinkó (fonott kalács), kugli kuglof-kör alakú formában sült) és a rétes.

6A lányok számukra talán fontosabb feladatnak érezték a búcsúi ruha varrását. Általában kettőt, a gazdagabb lányok három ruhát is kaptak. Ezek közül az egyiket csak a templomba vehették fel, búcsú első illetve második napján pedig egy másik öltözet ruhát. Nem beszélhetünk “jellegzetes” nép viseletről a faluban, a visszaemlékezések szerint fehér blúzhoz különböző színű szoknyát viseltek, az ünnepeken bársonyból, selyemből és ehhez vállkendőt hordtak.

    A búcsú idejére a legények alkalmi társulásokat, úgynevezett “céheket” hoztak létre. A “céhekbe” azok a legények tartoztak, akik már előzőleg részesültek a legényavatás szertartá­sában, tehát az idősebb legények maguk közé vették, felavatták, “megkeresztelték” Pesovár Ernőné gyűjtése alapján: egészcés legénynek hívták az idősebb, félcésnek a18 év alatti legényeket. A falunak hat kocsmája volt. Minden kocsmának megvoltak a hozzátartozó legényei. “egy ósóilegény nem ment a főső kocsmába mulatozni”. A kocsmáros feladatának érezte a legények maga köré gyűjtését, hiszen így számíthatott bevételre. (Bort fizetett nekik)

    Az előkészületek fontos része volt a verbunkos tánc, a karéj megtanulása. “A körverbunk a hadfogás, a hadkiegészítés a verbuválás keretéül szolgált. (lásd. német werbung szó jelentése fogadás, szerzés, édesgetés, csábítás.) Korai formája spontán táncos mulatozás, majd fokozatosan alakul ki a bokázó-sarkantyúpengetés, taps, csapásolás, figurázás. A Kisalföld a magyar népterület azon része, ahol a csoportos egyöntetű körverbunk a legmélyebben gyökerezik a hagyományban, vagyis több nemzedék óta széles körben, több változatban és szerepkörben alkalmazták. A körverbunk helyi divatja két történelmi-társadalmi körülménnyel magyarázható:

  • a sűrűn lakott nyugati határvidéket érintette a legmélyebben a verbuválással történő hadkiegészítés
  • a kötött, kollektív táncforma elsősorban kisalföldi a parasztság jól megszervezett közösségi legényéletének fiatalság un. céhekbe tömörülésének köszönhető

    A kelet-rábaközi körverbunk legegyszerűbb típusa a szili karéj. Olyan táncforma, melyben még a rögtönzött egyéni szabályozott egyöntetű táncalkotás ötvöződik.

    Búcsú előtt szombaton kimentek legények az erdőre zöld ágért. Ebből a kocsma udvarán elkészítették a “színt”, a sátort, amelyben másnap a mulatság zajlott. Ekkor hozták haza az erdőből a királyfát, (királyfa, césfa) amelyet kocsma udvarán állítottak fel. A királyfa három fából tevődött össze, a tetejére színes szalagokat kötöttek, valamint bort akasztottak rá üvegekben. Ezt a fát tekintették a búcsú jelképének.3

    Hogy miért királyfának nevezték, magyarázatot azt erre a kaptam, hogy ezzel tisztelték meg az ország királyát. (A búcsú keletkezése egyház, valláshoz, elsősorban az a templomhoz kapcsolódik, az egyházi szertartás után veszi kezdetét a szórakozás, de nem feledkeznek meg nemzet, a haza iránti érzelmekről sem. A királyfa itt a király, ezáltal egy ország összetartozó közösség jelképe (falu, egy céh). A fa az élet és halál jelképe, a fa az egész világ modellje, háromosztatú; alvilág-föld-égbolt (a királyfa is 3 részből áll) a világ fenntartója, tartópillére. A királyfánál a kisebb gyermekek versenyt rendeztek, ki tud felmászni rá és levenni a bort. A búcsú előtti hetekben a legények összeszedték a céhpénzt, amiből a bort vásárolták és cigányokat fogadtak.

    Ahogy a fentiekben említettük a templom az Oltáriszentség tiszteletére van felszentelve. Búcsúja Úrnapján van, ami a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep. Tehát az úrnapi szertartás csütörtökön zajlott le. “Németországban a XII-XIV. században keletkezett az a naptári szimbólikájú szokás, hogy az e napon tartott körmenet útvonalán egyenlő közökben 4 oltárt állítottak. Mivel az Oltáriszentség az “Igazság Napjának”, Krisztusnak a teste, az útvonal a nappályát jelképezte, a 4 oltár a nappálya és az év 4 fordulópontját.” A falu főutcáján négy helyen állítottak fel sátort, négy ház előtt. Az itt lakó hitbuzgó emberek általában a falusi társadalom gazdagabb rétegéhez, (középparaszt) tartoztak. A kis sátort zöld ágból fonták, virággal díszítették, belsejét fehér csipkés terítővel borították. A sátorba lévő kis asztalra Mária vagy Jézus szobrot, valamint két gyertyatartót tettek. Mikor ideért a menet, a pap kezében az Oltáriszentséggel belépett a sátorba, felolvasta az idevonatkozó evangéliumot és áldást adott. A menetnek szigorú rendje volt: elől vitték a zászlókat (templomzászló, lányok zászlója, Rózsafűzér Társulat zászlója, régebben a céhek saját zászlójukat), majd a gyerekek, férfiak, az egyházközség képviselőtestülete, az elsőáldozó lányok, akik az előző napokban összegyűjtött virágszirmot hintették, a ministránsok, a pap az umbellát alatt, majd az asszonyok és lányok.

    Az embert körülvevő tárgyak, dolgok már a pogány népek­nél is mágikus színezetet kaptak (fétestárgyak, totem, tabu) a katolikus gyakorlatban ezek szentelményekké válnak, amelyeknek “különleges foganatosságuk úgynevezett paraliturgikus erejük van.” „Az a virág, zöld ág, amellyel Úrnapján, az Oltáriszentség ünnepén a hívek közössége a            sátrakat díszíti, szintén paraliturgikus, elnépiesedett szentelménynek számít. Szeged-Alsóvárosban a halott feje alá a koporsóba teszik, a Tápaiak az istálló horogfájára akasztották, Földeákon a háztető alá tűzik, hogy a villám ne csapjon be. Vásárosmiskén (vasi falu) a körmenet után kiviszik a család tagok sírjára, akinek még nincs halottja Krisztus temetői keresztjére teszi. Betegség ellen, orvoslásra is használják pl. a gyerek fürdővizébe teszik. A nyavalyatörést Csornán úrnapi virággal, tehát Jézus szimbólumával ütögették hogy magához térjen. Szilban a körmenet után hazafelé régen, menet az úrnapi sátor zöld ágából törtek egy darabot, és ez a lakásbeli szentképre került, előbb azonban az asszony szentelt vízzel felhintette a szobát.

    Vasárnap délelőtt, a tulajdonképpeni búcsú napján, szinte az egész falu misére ment, (ma az Úrnapi szertartást is ekkor tartják) reggel hétkor az asszonyok miséje volt pedig a nagymise. Délelőtt ill. ebéd alatt ún. rétesszedő muzsikos cigányok járták a házakat, e1húzták a gazda nótáját, ezért várták a fizetséget (ételt, pénzt). Az ünnepi ebéd után a legények a kocsmáik udvarán gyülekeztek, ahol még egyszer e1próbá1ták a karéjt a cigányokkal, majd elindultak a templomba a 1itániára.

A vise1etük a következő volt: bőgatya (nyári viselet), fehéring, sötétkék mellény (lajbi), kalap mellette árvalányhaj vagy rozmaring. Pesovár Ernőné gyűjtése szerint a “cés1eány” varrta fel a ka1apra a rozmaringot. A litánia végeztével kivonult mindenki a templom elé, ahol a pap engedélyt adott a búcsúi mulatság megkezdésére, átadva a legényeknek egy demizson bort. Ezzel a gesztussal, mintegy befejezettnek tekintette a vallási ünnepet, áhítatot és engedélyezte a szórakozást, vidámságot. A bor átnyújtása jelképe a mulatság megkezdésének.

A céhscsoportok a megszabott helyükön egymás melletti körökben helyezkedtek el, a zenészek mögöttük álltak. A külső nagy karéjban a “céhslegények”, belül az első legények, a kör közepén a regruták táncoltak hosszú színes szalagos kalapban. (regruta: olyan legény, akinek megtörtént a besorozása és a behívót várja) A múlt század végén illetve a század elején a lányok álltak a kör közepén, de ez megváltozott és a lányok kívülre kerültek, ott várták a táncba hívást. Minden körnek megvolt a táncvezetője a fő “céhslegény”, aki jelt adott a kezdésre, a csattanásokra s a karéj befejezésére. Az egymás melletti körök nem mindig egyidejűleg kezdték és fejezték be a táncot, hanem kánonszerűen eltolódva játszottak. A legények intettek a lányoknak, így hívták táncba őket. A csárdást követően a legénybandák a kocsmára indultak vissza a menetiránynak háttal, dusozva haladtak. A lányok kísérték őket. Útközben 3-4 helyen megálltak (paplak, jegyző, orvos) “elverték a karéjt”. Közben hangosan kiabálták a lányok:

“Házasodj meg ha meg akarsz, végy el engem ha el akarsz, Mert ha engem elszalasztasz, ilyen rózsát nem szakíthatsz.”

 “Özvegyember házasodna, de nem akad egy bolondra, mert az özvegy olyan rózsa, csak egyszer nyílik egy hónapba.”

A kocsmához érve a szín alatt még egyszer eltáncolták a karéjt, majd elénekelték a Himnuszt így kezdődött meg a búcsúi mulatság. Az árusok ki rakodva , vattacukrot, mézeskalácsot, szentképeket, szobrokat árultak; a ringlispílre amit az 50-es évek előtt a fiúk hajtottak mindenki szívesen visszaemlékezik.

Este hat-hét óra körül a zenekar vacsoraidőt tartott. Ilyenkor a lányok meghívták a legényeket vacsorára. “Búcsú este fogott minden céhslegény egy hangarít és vitte a césleányhoz a cigányt és ott vacsorázott.” (Pesovár Ernőné gyűjtéséből).

Este a búcsúba a szín alatt a férfiak ültek, énekeltek, az asszonyok a tánctér mellett padokon ültek, így figyelve arra, hogy leányok ill. más leányok kivel táncolnak. (Nemtetszésük kifejezésre juttatása céljából különböző jeleket használtak: fejcsóválás, kacsintgatás, kézzel fenyegetés).

Hajnalban a legények hazakísérték kedvesüket majd visszamentek a kocsmába. Reggel 5-6 óra körül indultak el a cigányokkal együtt perecet szedni. Énekelve mentek végig úton, vittek egy hosszú botot, nyársat és arra fűzték fel az a perecet. Ha olyan házhoz értek, ahol olyan lány lakott akit előző este megtáncoltattak bementek és énekelték: “Jó reggelt kívánunk megjöttek a perecszedő betyárok…„ Ezután a gazda megkínálta őket borral, pálinkával, a lányoktól kaptak 2-3 perecet, amit felfűztek a nyársra. Ahol több lány volt, meg is táncoltatták őket. Perecszedés után visszamentek a kocsmába és innen vonultak a templom elé, hogy mise után ismét eltáncolják a karéjt. A kör közepére a nyársa fűzött pe­receket helyezték. A perecek egy részét elosztogatták, cigányoknak adták, megették illetve a kocsmáros vette meg. Ebéd után folytatódott a búcsúi mulatozás. Éjfélkor ismét eltáncolták a karéjt, a búcsút a Rákóczi-induló zárta.

A következő vasárnap tartották a kisbúcsút. A kocsmáros megvette a sátor zöld ágát, ebből a pénzből mulatoztak a legények. Másnap a királyfát is ledöntötték.

    Mindez amit a fentiekben említettünk az 1950-es évekig történt így, ma a Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai elevenítik fel a múltbéli eseményeket. (karéjtáncolás, királyfa állítás, perecszedés).

Készítette: Bokányiné Boda Gyöngyi

Hagyományőrző Néptánc Együttes tevékenysége

„Zöld a búza, zöld az árpa, ráhajlik a kaszára, 

Szőke kislány, barna kislány hajladozik utána.

Sárga selyem rozmaringos masni van a karcsú derekán,

Jaj de szépen, jaj de szépen hajlik a marok után.”

 A művészeti neveléssel foglalkozó intézmények, szervezetek közül a legtradicionálisabb szervezet Szil községben az 1930-as években alakult táncegyüttes, a „Gyöngyös bokréta” mozgalom idején. Azóta hosszabb–rövidebb megszakításokkal, mindig volt a faluban hagyományőrző csoport.

Az együttes 1978-ban alakult újjá, 1989-től kezdődően egyesületi formában működik.

Tagjai elsősorban Szil községben fellelhető népi hagyományokat, szokásokat, táncokat jelenítik meg a színpadon.

A hagyományok felelevenítése megtalálható egyrészt a „szili Búcsú” című koreográfiában, amely felvonultatja a falu minden jellegzetes táncát, a gyermekek söprűjátékától a férfiak cséptáncán át a karéjig, mely egyben búcsúnyitó férfi körtánc is. A rábaközi perec népi kultúránk igazi értékei közé tartozik, ezt jelképezi a koreográfiába beépülő „perecszedés”.085

A „szili arató” című koreográfia 2008. július 19-re, az Aratófesztiválra készült, melyet komoly gyűjtés előzött meg. Az előadásban minden úgy történik, ahogy annak idején aratáskor, mely embert próbáló nehéz munka volt, amit szó szerint „látástól – vakulásig”,  pirkadattól – napnyugtáig végeztek az emberek.

Az együttes 1982 óta „kiváló” minősítéssel rendelkezik, s ezt a címet 2008. október 11-én megvédte Budapesten a „szili Arató” c. koreográfiával.

Több rangos kitüntetést kapott magas színvonalú, hagyományápoló munkájáért.

Az elmúlt évtizedeken át tartó művészeti munka gyümölcse a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség legnagyobb elismerése: a Muharay Elemér Díj. Ezt a kitüntetést 2009. január 11-én vehette át egyesületünk Budapesten az Új Színházban, az Újévköszöntő címmel megrendezett hagyományőrző együttesek országos bemutatóján.

084A táncosok számos nemzetközi fesztiválon szerepeltek sikerrel, így Spanyolországban, Hollandiában, Törökországban, Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában, Szlovéniában, Szicíliában és Szerbiában. A csoport állandó résztvevője a hazai néptáncfesztiváloknak, a környező falvak falunapi ünnepein pedig színvonalas kulturális programmal szórakoztatja a közönséget.

Kétévente – falunap keretében – nemzetközi néptáncfesztivált is szervezünk abból a meggondolásból, hogy községünk lakói ismerjék meg más népek, nemzetek tánckultúráját is. Elsősorban azokra az idős emberekre gondolunk, akik már nem nagyon utaznak országunk határain túl, ezért nincs lehetőségük  az adott ország kultúrájából ízelítőt kapni. A fesztivál célja dicsérendő, a gazdag magyar folklór bemutatása és megőrzése mellett ugyanis fontos, hogy a különböző országokból érkező amatőr művészek fokozzák Győr-Moson-Sopron megye, illetve a Rábaköz szívében található Szil község kulturális vonzerejét.

Az egyesület célja a résztvevő tagok közösségi életre, a személyiség pozitív irányba történő nevelése, társadalmi öntevékenység kibontakoztatása néphagyományaink megőrzése mellett.082

A csoport fontosnak tartja, hogy legyen felkészülve arra, mikor eljön az az idő, hogy a falusi embernek is elég lesz a napi 8 órás munka a megélhetéshez. Legyen igényük a kultúrára és a falusi kultúrházak, együttesek ne sorvadjanak el anyagi és erkölcsi támogatás hiányában.

Az egyesület minden héten pénteki napokon tartja próbáit 20,00 órától 23,00 óráig. Tagjainak száma 60 fő, melyben táncolnak 15 éves kortól a 82 éves korig. Együtt táncol gyermek, szülő és nagyszülő. A művészeti vezető Schwarczkopf Gyula, aki a szakmai munkát irányítja.

Elmondhatom, hogy egyesületünk abban a szerencsés helyzetben van jelenleg, hogy a művészeti alapiskola továbbképzősei (középiskola 9-11. osztályosok) már ebben a közösségben is dolgoznak. A tapasztalatok apáról fiúra, anyáról leányra szállnak, öröklik őket a generációk, hisz a 82 éves Tibor bácsi is unokájával együtt táncolhat.

A tánc szó hallatán a legtöbb embernek a mulatozás, a jókedv, a derű jut eszébe. Hiszen a tánchoz alapvetően olyan lelkiállapot szükséges, amely képes elfeledtetni a mindennapi gondjainkat, az élet kisebb nagyobb nehézségeit. Ráadásul a tánc sohasem öncélú, és mit sem ér, ha nem társaságban művelik.

081Ezek a közösen tanult és nemzedékről nemzedékre örökített tapasztalatok jelentik a köteléket a közösség tagjai között. A közösség tagjai nemcsak beállítódásaikban hasonlók egymáshoz, hanem a célokban is amelyeket el kívánnak érni. Céljaik fokozatosan állandóvá válnak, s mintaként szállnak nemzedékről nemzedékre, vagyis a nemzedékek tagjai egymásnak tovább adják kultúrájuk elemeit. A tevékenységcsere során az új generációk az előttük járók helyére lépnek, átveszik addigi eredményeiket, majd azokat továbbiakkal toldják meg.

Eredmények között említhetem, hogy a közösség túléli az egyes embert, megőrzi a közösen szerzett tudást, és ezzel lehetővé teszi a kultúra fejlesztését a következő generációnak.

Egyéni eredmény pedig az, hogy az egyén beilleszkedik a közösségbe, s miközben beilleszkedik, kialakul személyisége.

A rábaközi faluban a hagyományőrző együttes már évek hosszú sora óta felvállalja a közösségi élet folyamatos szinten tartását a néphagyományok megőrzése mellett.

Szórádi Gusztávné

Hagyományőrző Egyesület elnöke

Adó 1% felajánlása a Hagyományőrző Néptánc Együttesnek

A szili Hagyományőrző Egyesület köszönetet mond azon adózó állampolgároknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-ával hozzájárultak az egyesületünk működéséhez, célkitűzéseink megvalósításához.

Kérjük segítsék munkánkat azzal, hogy továbbra is támogatják hagyományőrző tevékenységünket. 

Adószámunk: 19104504-1-08

Köszönettel: Hagyományőrző Egyesület tagjai

image004

Panorámaképek

Néptánc képekben

Óvoda képekben

Az iskola képekben