Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves vendéget, Szil község jubiláló ünnepségén.

Röviden szeretném felidézni az elmúlt 75 évben lévő főbb eseményeket, s emlékeket, emlékezetem alapján.

1932-ben létrehozták a Sportegyesületet a „Levente” szervezeten belül, s ennek keretében történtek a sportrendezvények.

Sportszámok:

• Atlétika
• labdarúgás
• lövészet és egyéb versenyszámok voltak.

A Leventék a hét első napján a kultúrház elől szakaszonként vonultak a sportpályára. Az első szakasz mindig a bevonulás előtt álló fiatalokból állt. Ezeket követte még három szakasz korcsoport szerint.

Megjelenésük kötelező volt.

A sportesemények járási szinten történtek. Az időben is a legkedveltebb sportág a labdarúgás volt. Emlékeim szerint – mint gyerek – emlékezem egy-két labdarúgó sporttárs nevére:

• Kapronczai Géza
• Patyi Imre
• Kovács Jenő

A háború után ez a Levente szervezet megszűnt.

A sportegyesület továbbra is megmaradt, felnőtt szinten is tevékenykedett. 1949-ben az iskolák államosítása után létrejött az úttörő szövetség. Nálunk és végtelenül nehezen ment a szervezés, mert a szülők idegenkedtek az új szervezettől. Mivel a szervezet tagságához kötötték a labdarúgást, egyre többen léptünk be az úttörő szervezetbe. Így a labdarúgásból is megalakult a fiatal csapat.

Ekkor községünkben három futballcsapat működött. A legsikeresebb a felnőtt csapat volt, melyet ma „Arany” csapatnak titulálnának.

A csapat tagjai között voltak mezőgazdasági dolgozók és középiskolás tanulók. A csapat tagjaiból néhányat megemlítenék:

– Patyi Imre bácsi  – kapus, akit később Matusz Lajos bácsi váltott fel.

Ritkán akadt olyan hátvédsor, melynek tagjai voltak: Kovács István és Kovács Ernő testvérek és Asbóth László. Középpályás sort alkotta: Sipos István, Gyurasits Ottó, Budai Ottó.

A csatársorból ki kell emelnem a nagy technikával rendelkező Nagy Zoltánt, akinek a gólgyártás volt a feladata, de a többi csatársor is kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A csapat tagjai jó fizikai erővel rendelkeztek, mert az edzés helyett kaszálással és különféle fizikai munka elvégzésével készültek a következő meccsükre.

Nagy csapattal rendelkezett abban az időben Páli község is, amely riválisa volt csapatunknak. Néhány nevet itt is említenék: Szigeti Antal, Purgai Sándor és Farkas Ernő.

Ez idő alatt működött községünkben női kosárlabda csapat, melynek tagjai voltak: Bognár Aranka, Tóth Panni, Győri Lenke, Győri Ibolya, Domonkos Katalin, Tegelics Rózsi és még néhányan.

A csapat edzője, vezetője ifj. Keiser Pálné (Borika) volt. Egy-egy szezonban összesen 3 mérkőzést játszottak, mivel körzetünkben csak ennyi csapat volt.

Abban az időben öltöző még nem állt rendelkezésre, így Funtig Sándorék adtak lehetőséget, helyiséget az öltözködésre. Ettől függetlenül a labdarúgás versenyszerűen folytatódott, többször is járási bajnokságot nyertek. A csapat megszűnésével az öltöző is megszűnt Funtigéknál és az áttevődött Karakai Imre bácsiékhoz.

Az időben is nagy támogatást a kapott csapat, a közönségtől nem csak bíztatást, hanem anyagi támogatást is az akkor megalakult Ktsz., Áfész és egyéb szervezetektől, illetve magánszemélyektől.

Közben a járási pedagógus szakszervezet szervezésében 1954-ben örömünkre megrendezték, illetve megszervezték Szilban az I. Nemzetközi Úttörő Olimpiát, ahol a koreai és más nemzetiségűek is részt vettek. Minden sportágban versenyeztek. Meg kell állapítani, hogy kiemelkedő eredményt értek el a szili sportolók, akikből még itt vannak néhányan közöttünk. Pl. Budai József, Czigány László, Nagy Péter és a többiek. Az olimpia egy hétig tartott, még a szili sportolók is sátorban laktak. Hatalmas létszámmal vettek részt a drukkerek is. Főként a labdarúgó mérkőzések arattak nagy sikert. Szil csapata bekerült elsőként a döntőbe. A döntőt Csorna csapatával vívták. Sajnos a 2. helyen végeztünk, igaz egy kis technikai manőverezés miatt. Németh József testnevelő tanár egy nem megfelelő korcsoportú tanulót tett be a csapatba. A falu lakossága is jól érezte magát, mert a verseny szépsége mellett ott volt a „Laci pecsenye és a Sörtábor”

Az olimpiát szervezők közül említenék néhányat: Búza Gáspár, Jászay László, Kóbor Antal, Mátai Gyula. Mivel később labdarúgóink megnyerték a járási bajnokságot, felkerültünk a megyei I. osztályba, így a soproni körzethez soroltak bennünket, ahol több évig részt vettünk és nagy csatákat vívtunk.

Elmondhatjuk, hogy Szil községben mindig voltak lelkes futballisták és nagy örömünkre ma is ezt tapasztaljuk. Pedig elmondhatjuk, hogy a régi időben a futball labdát nem ismertünk, s megelégedtünk egy pöttyös labdával is.

Az elmúlt 75 év alatt volt több edző is emlékeim szerint: Kovács Lajos a nagy csapatnál, 1955 után Kiss Ernő, Keresztes István, Székely József, akik az edzősködés mellett még futballoztak is.

Néhány elnökváltás is volt. Szórádi József, Budai Győző, Bukovics István, Lengyel Lajos, Németh János, Kovács László, Kovacsics László, Szórádi József, Szórádi Gyula, Budai Gyula és jelenleg Domonkos Zsolt.

Ahogy egyre többet hallani a televízióból a nagy emberek szavaiból, hogy a labdarúgás szeretetének elsajátítása mindig a grundokon történik. Így volt ez nálunk is, mert az alsó rész az Árpád kertben gyakorolt. A labda hol a fának, hol a kerítésnek csapódott, de szívesen játszottunk.

A felső rész gyermekei szerencsésebbek voltak, mert azoknak rendelkezésre állt a vásártéri futballpálya.

Meg kell még említenem, hogy a grundon gyakorló fiatalok közül magasabb osztályba játszó csapatokhoz is kerültek Szil községből labdarúgók. Pl.: Sipos István ( Pápai Peruc),  Domonkos Zoltán (Győri Dózsa), Kovács András (MÁVDAC Győr), Czigány László (Soproni Fáklya), Székely József (Győri Postás), Papp László (Szombathelyi SE.).

A labdarúgó szakosztály mellett teke és kézilabda szakosztály is működött.

TEKE tagjai: Somogyi László, Mesterházy József, Jakab Árpád, Kovács Ottó, Győri István, Boda Miklós és Domonkos Gábor.

A szakosztály járási szinten működött, majd későbbi eredményeiért felkerült a megyei III. osztályba. Két versenyző országos spartakiádon is részt vett: Jakab Árpád és Mesterházy József, akik ott a 6. helyet szerezték (Szolnok).

KÉZILABDA szakosztály: 1992-ben alakult, vezetőjük és edzőjük Kovács László volt.

Ez a csapat családias jellegű is volt, ahol anya és lánya együtt játszottak. A megyei II. osztályban vettek részt különdíj nélkül sosem jöttek haza.

Az elmúlt években rendelkezett sportegyesületünk egy ifjúsági cselgáncs szakosztállyal (fiúk és lányok). Taglétszámuk 26 fő volt. Eredmények: országos diákolimpia Ajkán, Lábatlanban, Oroszlánban, Zircen, jó eredményeket értek el. Nemzetközi versenyen is részt vettek Szlovákiában – Losoncon. Edzőjük Gombás Géza volt.

Jelenleg is rendelkezünk futballcsapattal, akik szívvel, lélekkel játszanak, képviselik községünket, köszönettel tartozunk nekik. Edzőjük Varga Róbert és Kajtár Jenő.

Meg kell említeni, ma nehezebb a helyzet, mint valamikor volt a csapatépítésben, mert akkor kb. 300 tanulóból lehetett válogatni, ma pedig sajnos ennek a töredékéből.

Megemlíteném azt is, és örömmel vesszük tudomásul, hogy a mázsaházból, cédulaházból – később a Tsz. Jóvoltából – épült egy korszerű öltöző, amely minden igényt kielégít. Nagy eredmény, hogy sportpályánk a magasabb szintű technikai fejlődést elérte a világítással.

Nem szabad elfeledkeznünk községünk nagy létesítményéről a tornateremről. Ez biztosítja ifjúságunk testi fejlődését és a felnőttek sportolási lehetőségét. A létesítmény támogatói: a Megyei, Járási Sportszövetség, a helyi Termelőszövetkezet vezetősége és tagsága. A testnevelési órákon kívül itt rendezik meg a körzeti iskolai bajnokságokat (labdarúgás, kézilabda). Iskolánk labdarúgó csapata az idei évben is szép eredményt ért el, de elmondhatjuk, hogy azon kívül más sportágban is.

Tornatermünkben rendezik meg a felnőttek is sportversenyeiket pl. utcák-terek bajnokságát labdarúgás keretében. Különböző kupamérkőzéseket, ilyenek pl. Székely Kupa, Mejkli Kupa, Tej Kupa és a felnőttek körzeti kupáját is.

Meg kell még említenünk a „Öreg fiúkat”, akik szórakozás szintjén a különböző településekkel játszanak hétvégenként. Tagjai: pl. Zsarkó Antal, Jakab Árpád, Szórádi Gusztáv, Ádám Ferenc, Zsiray László, Domonkos Gábor, Kovács Ottó, Kajtár Jenő és a többiek.

Emlékeimből ennyit tudtam elmondani. Elnézést kérek azoktól, akik a sportban tevékenykedtek, de nevüket nem említettem, ez nem szándékos volt.

Engedjék meg, hogy befejezésük köszönetet mondjak minden sportolónak, szervezőnek, drukkereknek, támogatóknak, akik tettek és ma is tesznek Szil község sportjáért.

Sajnos vannak olyan személyek, játékosok, drukkerek, akik ma már nem lehetnek közöttünk. Javasolom, hogy 1 perces néma felállással adózzunk emléküknek.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

„Azt a napot, amelyen felszentelték valamely templomot, esztendőként megülték nagy vígassággal, vendégséggel és sokadalmazásokkal mivelhogy sokan gyűlnek egybe az emberek, a kereskedők mindjárt ott szoktak termeni a magok áruikkal. Népünnepély volt a falu életében a búcsú, mely a település apraját-nagyját megmozgatta, az idegenbe szakadt rokonok hazalátogatásának alkalma. A búcsúnak megvan a pontos ideje, ezért mindenki tudta, mikor kell jönni. A távolabb élőkhöz nem mentek el meghívni, a közelebb lakókat – általában szorosabb volt a kapcsolat – a búcsú előtt pár héttel hívták meg. A búcsút a templom védőszentjének az ünnepén tartják, ez a nap néha egybeesik a templom felszentelésének évfordulójával. A szili templom búcsúja az Úrnapjához kapcsolódik, ugyanis a templom az Utolsó vacsora és az Utolsó vacsorán bemutatott Oltáriszentség tiszteletére van felszentelve. A templom főoltára Jézust ábrázolja kezében az Oltáriszentséggel. Az Úrnapja a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep. Bálint Sándor írja: „Az egyház a nagyheti gyász miatt nem ünnepelhette méltóképpen az Utolsóvacsora misztériumát, az Oltáriszentség szerzését. Bár a csütörtök ősidőktől fogva egészen napjainkig az Oltáriszentség emlékezésére rendelt nap, mégis sokáig hiányzott a Kenyér és a Bor kiváltságos ünnepe. Kialakulását a Kalendáriu­mi megfontolások mellett az Oltáriszentség sajátos középkori kultusza illeti. Ugyanis a szentostya megszentelő erejéhez, gonosz és ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos jámbor képzet és szokás, olykor babona fűződött, amelyeket az Egyház is részben helyeselt, részben tűrni volt kénytelen. Az ünnep megkedveltetésére közvetlenül sokat tett a 13. században Szent Julianna, lüttichi apáca, aki egy látomásában a teliholdat látta, amelyből azonban egy darabka hiányzott. Mennyi sugallat révén megtudta, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, hiánya pedig az Oltáriszentség ünnepe. Julianna látomása többek között Pantaleon lüttichi papot is megindította. Jakab később IV. Orbán Jakab néven pápa lett. Éppen Orvielóban nyarait, amikor hírül vitték, hogy a közeli Básena városába az ostya a pap kezében átváltozás alatt vérezni kezdett. Orbánt a csoda most már arra bírta, hogy Úrnapjának megünneplését az egész egyházban elrendelje, Aquinói szt. Tamást  pedig megbízta miséjének és zsolozsmájának összeállításával.,, A búcsú az egész egyházközségnek nagy ünnepe volt, komoly előkészületet igényelt. Az előkészületi munkálatokban mindenkinek megvolt a feladata. Az asszonyok, lányok elsősorban az ételekről gondoskodtak. Az ünnep elképzelhetetlen volt perec nélkül, ezért már hetekkel előtte elkezdték sütni. A faluban volt néhány asszony, akik jobban értették a készítés fortélyait ezért ezeket az asszonyokat hívták el a házakhoz perecet sütni.

    A rábaközi perec receptje: 30 tojássárgáját kikeverünk 6 kanál cukorral, egy szarvassóval, egy csomag szaharinnal és két darab vaníliás cukorral. A lisztet elkeverjük 30 köröm nagyságú zsírral. A fehérjét ki kell verni habbá. Mikor jó habos beletesszük a sárgájába, lassan összekeverve szórjuk a zsíros lisztet (3-4 kg). Locsoljuk meg 3 cl rummal. A tészta ne legyen kemény. Utána fél óráig verjük a fejsze hátával, mikor ütjük mindig egyfele hajtjuk. Végül kis pereceket vag­dosunk és forró vízben kifőzzük. Másnap sütjük.

A férfiak, legények is részt vettek ebben a munkában, mert a meggyúrt tésztát fejsze hátával kellett ütni, még hólyagos nem lett. Ritmusra verték, néha tréfás szöveget mondva:

„Pe-rec-kö-ze-pin-a-luk”

    Az ünnepi ételhez tartozott még a tyúkhúsleves, paprikáshús, kalinkó (fonott kalács), kugli kuglof-kör alakú formában sült) és a rétes.

A lányok számukra talán fontosabb feladatnak érezték a búcsúi ruha varrását. Általában kettőt, a gazdagabb lányok három ruhát is kaptak. Ezek közül az egyiket csak a templomba vehették fel, búcsú első illetve második napján pedig egy másik öltözet ruhát. Nem beszélhetünk „jellegzetes” nép viseletről a faluban, a visszaemlékezések szerint fehér blúzhoz különböző színű szoknyát viseltek, az ünnepeken bársonyból, selyemből és ehhez vállkendőt hordtak.

    A búcsú idejére a legények alkalmi társulásokat, úgynevezett „céheket” hoztak létre. A „céhekbe” azok a legények tartoztak, akik már előzőleg részesültek a legényavatás szertartá­sában, tehát az idősebb legények maguk közé vették, felavatták, „megkeresztelték” Pesovár Ernőné gyűjtése alapján: egészcés legénynek hívták az idősebb, félcésnek a18 év alatti legényeket. A falunak hat kocsmája volt. Minden kocsmának megvoltak a hozzátartozó legényei. „egy ósóilegény nem ment a főső kocsmába mulatozni”. A kocsmáros feladatának érezte a legények maga köré gyűjtését, hiszen így számíthatott bevételre. (Bort fizetett nekik)

    Az előkészületek fontos része volt a verbunkos tánc, a karéj megtanulása. „A körverbunk a hadfogás, a hadkiegészítés a verbuválás keretéül szolgált. (lásd. német werbung szó jelentése fogadás, szerzés, édesgetés, csábítás.) Korai formája spontán táncos mulatozás, majd fokozatosan alakul ki a bokázó-sarkantyúpengetés, taps, csapásolás, figurázás. A Kisalföld a magyar népterület azon része, ahol a csoportos egyöntetű körverbunk a legmélyebben gyökerezik a hagyományban, vagyis több nemzedék óta széles körben, több változatban és szerepkörben alkalmazták. A körverbunk helyi divatja két történelmi-társadalmi körülménnyel magyarázható:

• a sűrűn lakott nyugati határvidéket érintette a legmélyebben a verbuválással történő hadkiegészítés
• a kötött, kollektív táncforma elsősorban kisalföldi a parasztság jól megszervezett közösségi legényéletének fiatalság un. céhekbe tömörülésének köszönhető

    A kelet-rábaközi körverbunk legegyszerűbb típusa a szili karéj. Olyan táncforma, melyben még a rögtönzött egyéni szabályozott egyöntetű táncalkotás ötvöződik.

    Búcsú előtt szombaton kimentek legények az erdőre zöld ágért. Ebből a kocsma udvarán elkészítették a „színt”, a sátort, amelyben másnap a mulatság zajlott. Ekkor hozták haza az erdőből a királyfát, (királyfa, césfa) amelyet kocsma udvarán állítottak fel. A királyfa három fából tevődött össze, a tetejére színes szalagokat kötöttek, valamint bort akasztottak rá üvegekben. Ezt a fát tekintették a búcsú jelképének.

    Hogy miért királyfának nevezték, magyarázatot azt erre a kaptam, hogy ezzel tisztelték meg az ország királyát. (A búcsú keletkezése egyház, valláshoz, elsősorban az a templomhoz kapcsolódik, az egyházi szertartás után veszi kezdetét a szórakozás, de nem feledkeznek meg nemzet, a haza iránti érzelmekről sem. A királyfa itt a király, ezáltal egy ország összetartozó közösség jelképe (falu, egy céh). A fa az élet és halál jelképe, a fa az egész világ modellje, háromosztatú; alvilág-föld-égbolt (a királyfa is 3 részből áll) a világ fenntartója, tartópillére. A királyfánál a kisebb gyermekek versenyt rendeztek, ki tud felmászni rá és levenni a bort. A búcsú előtti hetekben a legények összeszedték a céhpénzt, amiből a bort vásárolták és cigányokat fogadtak.

    Ahogy a fentiekben említettük a templom az Oltáriszentség tiszteletére van felszentelve. Búcsúja Úrnapján van, ami a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökre eső parancsolt ünnep. Tehát az úrnapi szertartás csütörtökön zajlott le. „Németországban a XII-XIV. században keletkezett az a naptári szimbólikájú szokás, hogy az e napon tartott körmenet útvonalán egyenlő közökben 4 oltárt állítottak. Mivel az Oltáriszentség az „Igazság Napjának”, Krisztusnak a teste, az útvonal a nappályát jelképezte, a 4 oltár a nappálya és az év 4 fordulópontját.” A falu főutcáján négy helyen állítottak fel sátort, négy ház előtt. Az itt lakó hitbuzgó emberek általában a falusi társadalom gazdagabb rétegéhez, (középparaszt) tartoztak. A kis sátort zöld ágból fonták, virággal díszítették, belsejét fehér csipkés terítővel borították. A sátorba lévő kis asztalra Mária vagy Jézus szobrot, valamint két gyertyatartót tettek. Mikor ideért a menet, a pap kezében az Oltáriszentséggel belépett a sátorba, felolvasta az idevonatkozó evangéliumot és áldást adott. A menetnek szigorú rendje volt: elől vitték a zászlókat (templomzászló, lányok zászlója, Rózsafűzér Társulat zászlója, régebben a céhek saját zászlójukat), majd a gyerekek, férfiak, az egyházközség képviselőtestülete, az elsőáldozó lányok, akik az előző napokban összegyűjtött virágszirmot hintették, a ministránsok, a pap az umbellát alatt, majd az asszonyok és lányok.

    Az embert körülvevő tárgyak, dolgok már a pogány népek­nél is mágikus színezetet kaptak (fétestárgyak, totem, tabu) a katolikus gyakorlatban ezek szentelményekké válnak, amelyeknek „különleges foganatosságuk úgynevezett paraliturgikus erejük van.” „Az a virág, zöld ág, amellyel Úrnapján, az Oltáriszentség ünnepén a hívek közössége a            sátrakat díszíti, szintén paraliturgikus, elnépiesedett szentelménynek számít. Szeged-Alsóvárosban a halott feje alá a koporsóba teszik, a Tápaiak az istálló horogfájára akasztották, Földeákon a háztető alá tűzik, hogy a villám ne csapjon be. Vásárosmiskén (vasi falu) a körmenet után kiviszik a család tagok sírjára, akinek még nincs halottja Krisztus temetői keresztjére teszi. Betegség ellen, orvoslásra is használják pl. a gyerek fürdővizébe teszik. A nyavalyatörést Csornán úrnapi virággal, tehát Jézus szimbólumával ütögették hogy magához térjen. Szilban a körmenet után hazafelé régen, menet az úrnapi sátor zöld ágából törtek egy darabot, és ez a lakásbeli szentképre került, előbb azonban az asszony szentelt vízzel felhintette a szobát.

    Vasárnap délelőtt, a tulajdonképpeni búcsú napján, szinte az egész falu misére ment, (ma az Úrnapi szertartást is ekkor tartják) reggel hétkor az asszonyok miséje volt pedig a nagymise. Délelőtt ill. ebéd alatt ún. rétesszedő muzsikos cigányok járták a házakat, e1húzták a gazda nótáját, ezért várták a fizetséget (ételt, pénzt). Az ünnepi ebéd után a legények a kocsmáik udvarán gyülekeztek, ahol még egyszer e1próbá1ták a karéjt a cigányokkal, majd elindultak a templomba a 1itániára.

A vise1etük a következő volt: bőgatya (nyári viselet), fehéring, sötétkék mellény (lajbi), kalap mellette árvalányhaj vagy rozmaring. Pesovár Ernőné gyűjtése szerint a „cés1eány” varrta fel a ka1apra a rozmaringot. A litánia végeztével kivonult mindenki a templom elé, ahol a pap engedélyt adott a búcsúi mulatság megkezdésére, átadva a legényeknek egy demizson bort. Ezzel a gesztussal, mintegy befejezettnek tekintette a vallási ünnepet, áhítatot és engedélyezte a szórakozást, vidámságot. A bor átnyújtása jelképe a mulatság megkezdésének.

A céhscsoportok a megszabott helyükön egymás melletti körökben helyezkedtek el, a zenészek mögöttük álltak. A külső nagy karéjban a „céhslegények”, belül az első legények, a kör közepén a regruták táncoltak hosszú színes szalagos kalapban. (regruta: olyan legény, akinek megtörtént a besorozása és a behívót várja) A múlt század végén illetve a század elején a lányok álltak a kör közepén, de ez megváltozott és a lányok kívülre kerültek, ott várták a táncba hívást. Minden körnek megvolt a táncvezetője a fő „céhslegény”, aki jelt adott a kezdésre, a csattanásokra s a karéj befejezésére. Az egymás melletti körök nem mindig egyidejűleg kezdték és fejezték be a táncot, hanem kánonszerűen eltolódva játszottak. A legények intettek a lányoknak, így hívták táncba őket. A csárdást követően a legénybandák a kocsmára indultak vissza a menetiránynak háttal, dusozva haladtak. A lányok kísérték őket. Útközben 3-4 helyen megálltak (paplak, jegyző, orvos) „elverték a karéjt”. Közben hangosan kiabálták a lányok:

„Házasodj meg ha meg akarsz, végy el engem ha el akarsz, Mert ha engem elszalasztasz, ilyen rózsát nem szakíthatsz.”

 „Özvegyember házasodna, de nem akad egy bolondra, mert az özvegy olyan rózsa, csak egyszer nyílik egy hónapba.”

A kocsmához érve a szín alatt még egyszer eltáncolták a karéjt, majd elénekelték a Himnuszt így kezdődött meg a búcsúi mulatság. Az árusok ki rakodva , vattacukrot, mézeskalácsot, szentképeket, szobrokat árultak; a ringlispílre amit az 50-es évek előtt a fiúk hajtottak mindenki szívesen visszaemlékezik.

Este hat-hét óra körül a zenekar vacsoraidőt tartott. Ilyenkor a lányok meghívták a legényeket vacsorára. „Búcsú este fogott minden céhslegény egy hangarít és vitte a césleányhoz a cigányt és ott vacsorázott.” (Pesovár Ernőné gyűjtéséből).

Este a búcsúba a szín alatt a férfiak ültek, énekeltek, az asszonyok a tánctér mellett padokon ültek, így figyelve arra, hogy leányok ill. más leányok kivel táncolnak. (Nemtetszésük kifejezésre juttatása céljából különböző jeleket használtak: fejcsóválás, kacsintgatás, kézzel fenyegetés).

Hajnalban a legények hazakísérték kedvesüket majd visszamentek a kocsmába. Reggel 5-6 óra körül indultak el a cigányokkal együtt perecet szedni. Énekelve mentek végig úton, vittek egy hosszú botot, nyársat és arra fűzték fel az a perecet. Ha olyan házhoz értek, ahol olyan lány lakott akit előző este megtáncoltattak bementek és énekelték: „Jó reggelt kívánunk megjöttek a perecszedő betyárok…„ Ezután a gazda megkínálta őket borral, pálinkával, a lányoktól kaptak 2-3 perecet, amit felfűztek a nyársra. Ahol több lány volt, meg is táncoltatták őket. Perecszedés után visszamentek a kocsmába és innen vonultak a templom elé, hogy mise után ismét eltáncolják a karéjt. A kör közepére a nyársa fűzött pe­receket helyezték. A perecek egy részét elosztogatták, cigányoknak adták, megették illetve a kocsmáros vette meg. Ebéd után folytatódott a búcsúi mulatozás. Éjfélkor ismét eltáncolták a karéjt, a búcsút a Rákóczi-induló zárta.

A következő vasárnap tartották a kisbúcsút. A kocsmáros megvette a sátor zöld ágát, ebből a pénzből mulatoztak a legények. Másnap a királyfát is ledöntötték.

    Mindez amit a fentiekben említettünk az 1950-es évekig történt így, ma a Hagyományőrző Néptánccsoport tagjai elevenítik fel a múltbéli eseményeket. (karéjtáncolás, királyfa állítás, perecszedés).

Készítette: Bokányiné Boda Gyöngyi