Szil – a bennünk élő történelem

Sikeres „Faluműhelyeket” rendeztünk az elmúlt évben. Megkezdődött a település múltjának, jelenének s jövőjének leltárba vétele. Sok mindent megtudtunk az ósiaktól, a föseiektől, a vállalkozóktól, a nyugdíjasoktól és természetesen a fiataloktól.

Arra is rájöttünk, hogy két – három órás beszélgetéseken nem hangozhat el minden, ami fontos, ami megörökítést kíván. Úgy gondoltuk, hogy az itt élők közül interjúkat készítünk mindazokkal, akikben még benne él a régi, s azokkal akikben a még régebbi Szil, egyszóval bennük él a történelem. Hála Istennek, ehhez a nemes feladathoz társakat is találtunk. Beszélgető partnereket, akik néha mosolyogva, néha az emlékek okán álmodozva, néha bizony könnyes szemmel idézik fel mindazt, ami emlékeikben megmaradt. Mondják el, hogy milyennek látnák szívesen – a jövőben – szeretett falujukat.

Felvett beszélgetések írásos változatából most kettőt olvashat el a honlapon az, aki kíváncsi falubelijének visszaemlékezésére. Az elmondott gondolatok lehet, hogy néha pontatlanok, lehet, hogy hiányoznak belőle fontos dolgok, de akkor, ott, úgy idézte fel az emlékezet.

Az interjúk készítésekor arra kértük partnereinket, hogy minél több itt élt-, s élő ember neve hangozzon el, aki valamit tett, vagy valami jó (esetleg rossz) köze volt a faluhoz. Gondosan ügyeltünk arra, ne csak tényeket, de szavakat, kifejezéseket (Szilba, Ósó, főseiek, épűtek) is megőrizzünk az emlékezet számára.

A beszélgetések folytatódnak. A lehetőség minden szilinek adott! Várjuk azok jelentkezését, akik hozzá szeretnének tenni ehhez a múlt – idézéshez a kialakuló EMLÉKTÁRHOZ!

Szil, 2009. február

                                                                                                Csobod Tibor

                                                                                              közösségfejlesztő,

                                                                                     aki, a beszélgetéseket lejegyzi.

2008 karácsonyi ünnepség

Kézműves tábor 2008

Néptáncosok turnéja Lengyelországban

Életmód Klub Kirándulás 2008

Utolsó nap az iskolában 2008